Szakmai végzettségek

Végzettségek, képzések, szakmai bemutatkozás

Általános orvosként végeztem 1986-ban, első munkahelyem a Pécsi Neurológiai és Pszichiátriai Klinika volt. Sorkatonaként a Pécsi Honvédkórház Elmeosztályán dolgoztam, itt végeztem első egyéni pszichoterápiás kezeléseimet. Ezt követően manuális szakmákban tevékenykedtem és szereztem több szakvizsgát. Laparoszkópos sebészként részt vettem a technika magyarországi bevezetésében, majd szívsebész adjunktusként a Zala Megyei Kórház Szívsebészeti Osztályának létrehozásában. Ezután közel tíz évig a Zala Megyei Kórház Szájsebészeti Osztályát vezettem főorvosként. 2007-ben befejeztem közalkalmazotti munkámat és ezt követően csak magánpraxisban dolgoztam.

Az orvosi szakma változatos területein, pozícióiban (segédápoló, mentőtiszt, beosztott orvos, gyakornok, tanársegéd, adjunktus, főorvos) és szektoraiban (közalkalmazotti/magán) szerzett emberi tapasztalataim vezettek vissza a lelki segítő foglalkozások területére.

Kezdetben egyéb képzések mellett zárt kiképző csoportban 3 évig tranzakcióanalízist tanultam, valamint NLP master practitioner képzettséget szereztem. Ezek nagy hatással voltak későbbi munkám módszertani szemléletére.

Ezt követően a tanácsadás területén szereztem először felsőfokú szakképesítéseket. Szupervizori és coach tanulmányaimat a Károli Gáspár Egyetemen végeztem. A szupervízió a szakmai személyiséggondozás egy speciális és nagyon hatékony módszere, és mint az elakadásokon való átjutásra kifejlesztett módszertan, az egyéb pszichológiai segítségnyújtó tevékenységek hasznos eszköze. A coaching egy pozitív pszichológiára épülő és a célok elérését segítő tanácsadási forma. A fenti, az egészségpszichológia területén szerzett ismeretek és tapasztalatok után végül a VIKOTE és a Semmelweis Egyetem kiképzésében szereztem pszichoterapeuta szakorvosi képzettséget (kognitív viselkedésterápia szakirányban)

Jelenleg elsősorban pszichoterapeutaként dolgozom a saját magánrendelésem keretében, illetve a Nap-kör alapítványnál. Munkámat integratív szemléletben végzem. Terapeutaként személyiségzavarok (pl. borderline zavar), stresszzavarok, hangulatzavarok terápiája mellett pszichoszociális problémák (munkahelyi, párkapcsolati, beilleszkedési stb.) kezelésével foglalkozom.

Felsőfokú végzettségeim:

1980 – 1986 Pécsi Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Diploma

2009 – 2011 Károli Gáspár Református Egyetem, Szupervizor szakirányú továbbképzés

2014 – 2015 Károli Gáspár Református Egyetem, Szupervizor-coach szakirányú továbbképzés

2018 Pszichoterapeuta szakorvosi vizsga

Pszichológiai tárgyú képzések és tapasztalatok:

1986 – 1989 POTE Ideg- és Elmegyógyászati Klinika, gyakornok

1989 MN Honvéd Kórház, Pécs, Ideg- és Elmeosztály, gyakornok

2008 Licensed Master Practitioner of Neuro-Linguistic Programming TM (NLP Intézet)

2008 Licensed Practitioner of Neuro-Linguistic Programming TM (NLP Intézet)

2008 Hipnózis Alaptanfolyam (KHE, Dr. Marton Victor)

2009 Simonton módszertani tréning (Dr. Hermann István)

2008 máj. – dec. HATA akkreditált Tranzakcióanalitikus kiképzés TA 101, TA202a, TA202b, TA202c, TA202d (Ács Éva)

2008 – 2009 HATA önismereti sajátélményű TA csoport (dr. Juhász Erzsébet)

2009 -2011 HATA haladó Tranzakcióanalitikus kiképzés (Ács Éva)

2008 – 2009 Saját élményű szupervíziós csoport (Gáspár Gabriella, KRE)

2009 –2011 Szupervizor képzés (KRE)

2014 – 2015 Szupervizor-coach képzés (KRE)

2015-2018 Pszichoterapeuta szakképzés (SE/VIKOTE)

2018 Pszichoterapeuta szakvizsga

2021 – 2022 Ericksoni hipnózis tréning (Dr. Hermann István)

Egyéb orvosi, egészségügyi szakképesítések:

1991 Általános sebészet szakorvos

1998 Szájsebészet szakorvos

1999 Fog- és szájbetegségek szakorvosa

2013 Arc-, állcsont- és szájsebészet szakorvos

Pszichoterápiás előadások és közlemények

Előadások:

Life coaching vagy pszichoterápia? Hol a határ? (A Pszichoterápia folyóirat 15. konferenciája 2019. május 10–11., Bp.)

Terápia-e az, ha a szupervizor vagy a coach „mélyen” dolgozik? Avagy: Hogyan és mit (ne)? ( I. Online Szupervíziós Szakmai Konferencia – A szupervíziós, terápiás és segítő kapcsolat hasonlóságai és különbségei, 2020. november 14., Bp. )

Élményalapú technikák egyéni szupervíziós és coaching folyamatokban (Workshop, I. Online Szupervíziós Szakmai Konferencia – A szupervíziós, terápiás és segítő kapcsolat hasonlóságai és különbségei, 2020. november 14., Bp.)

Élményalapú feldolgozás TIMELINE használatával kognitív terápiában (A Pszichoterápia folyóirat online konferenciája, 2021. május 14-15., Bp.)

Mesterséges Intelligencia (MI) a pszichoterápiában – Segítő eszköz, felelős ágens vagy kiszámíthatatlan veszély? (A Pszichoterápia folyóirat 17. konferenciája 2023. május 12–13. Bp.)

Közlemény:

Élményalapú feldolgozás idővonalon végzett műveletekkel kognitív terápiában. (Pszichoterápia folyóirat, 3l. évfolyam 4. szám, 320-331, 2022. november)